Ha az ember már választott, mondjuk egy kocsit, akkor már könnyedén megindokolja és megvédi a választását. Amikor választ, lehet, hogy nézi még a részleteket, de utána már csak az egésszel foglalkozik. Meg lehet figyelni ezt a jelenséget pl. autóvásárlásnál. Amikor az ember elkötelezett lesz, akkor az egonak szüksége van arra, hogy ezt az állapotot fenntartsa. Egyszerűen így érzi magát biztonságban. És ez még csak az elkötelezettség legalacsonyabb foka.

Ebből az elkötlezettségi fokozatból - mondjuk autó esetén - kibillenti talán már az első elfogadhatatlan hiba, az első drága szervíz. De ha az elkötelezettségből még valamilyen szinten haszna is van, anyagilag, társadalmilag, vagy az emberi kapcsolatokból adódóan, akkor az az autó lehet akármilyen trágyadomb, ő védeni fogja a választását. Az ego elvégez egypár egyszerű matematikai műveletet, és mindaddig kitart, amíg az eredmény pozitív. És az elkötelezettség természetéből adódóan csal is egy kicsit pozitív irányba.

Ha ésszerűek és gazdaságosak akarnánk lenni, folyamatosan monitoroznánk az autó teljesítményét, költségeit, és párhuzamosan figyelnénk más lehetőségeket is, legalább ilyen alaposan. De nem tesszük, mert döntöttünk. Maximum ha a többi lehetőség az arcunkba ordít, akkor gondolkodunk el azon, hogy talán váltani kéne. Vagy amikor a kocsi egyre kevésbé működik.

Az autós analógiáról visszaváltva a politikára: jelen pillanatban sem monitorozás, sem alternatíva nem létezik, csak ordító reklámok, amelyek mindenkit a saját jelenlegi választásában igyekeznek megerősíteni.