Látva azt az eladósodási hullámot, amiben fetreng az ország, egyre jobban kezd felmerülni a gyanú, hogy már nagyon halvány fogalmaink is alig maradtak a pénz és a gazdaság működésével kapcsolatban.
Van egy mondás - „Nekem mindig annyi pénzem van, amennyire épp szükségem van”. – gondoltuk volna, hogy ez a mondás magában hordozza az emberiség tudás vagy tudatlanság kulcsát?
Hogy megközelítőleg ugyanazt a dolgot értsük a mondás alatt egy picit részletesebben kifejtem.
Az emberi civilizáció eredetileg a pénzt azért fedezte fel, hogy legyen egy JEL, amivel a termelők közvetett cserekereskedelmet bonyolítsanak egymás között. Mindig annyi jelre volt szükség, amennyi többletet termeltek az emberek. A termelők egyrészt a saját fogyasztásukra termeltek, illetve amennyivel többet termeltek, azt a jel segítségével megosztották egymás között. Ha több ember született, illetve bármilyen fejlődési hatásnak köszönhetően többet termeltek, akkor több JEL (pénz) kellett a csere lebonyolítására. Mindig pontosan annyi jelet kellett kibocsátani a kereskedelem számára, amennyit termeltek a cserekereskedelmi forgalom számára. Ilyen értelemben az előbbi mondás érvényes a gazdasági életre is, tehát ha a gazdaságnak mindig annyi pénze van amennyire épp szüksége van, akkor rendben van a gazdaság. Ha több jelet bocsátanak ki, mint amennyit termeltek összességében az egész gazdaságban, akkor a több jellel növekszik a verseny a termékek megszerzéséért, vagyis gyors felvásárlási láz üt ki. Következésképpen ugyanazért a termékért már több jelet voltak hajlandó megadni az áruért, vagyis infláció keletkezett. Ha pedig kevesebb jelet bocsátottak ki, mint azt a gazdasági termelés produkált, akkor ugye hiába volt ott a munkaerő (termelőkapacitás) és hiába szükség volt másoknak azokra az árukra, a munkaerő munkanélkülivé vált azaz növekedett a munkanélküliség, a másik oldalon pedig a szükség növekedett. Tehát nagyon is fontos a gazdaság számára a pénzszükséglet egyensúlyának a biztosítása.
A történelem során a gazdasági közösségek szintjén, városállam, vagy később nemzetállam szintjén a pénzkibocsátás szuverenitás birtokában a kellő mennyiségű csere jelet, vagyis pénzt bocsátottak ki.
Sajnos a köztudatban mintha teljesen kitörlődött volna a pénz létrejöttének jelentősége. Több egyetemet is elvégzett embertől hallottam már olyan lesajnáló megjegyzést a hazai gazdasági szereplők iránt, hogy „ő azért támogatná inkább a transznacionális vállalatbirodalmakat, mert azoknak legalább van pénzük”. Az ő ismeretei alapján a helyi gazdasági szereplők pénztelensége csakis és kizárólag önhibából származhat.
Képzeljük el, valamilyen oknál fogva egy gazdasági közösség számára az állam soha nem bocsátott volna ki pénzt és ebben az államban van munkaerő is és van tennivaló is. Ebben az esetben a munkaerő hiába akarna dolgozni és hiába égetően szükséges a tennivalót elvégezni, előáll az a helyzet, hogy a munkaerő munkanélkülivé válik és a tennivaló nem készül el. Természetesen ez a helyzet csak elméleti felvetés volt, de ahogy a matematikai analízisben is, itt is a problémák teljes megértéséhez szükséges az elméleti határeseteket is megvizsgálni.
Miután tudjuk, hogy volt pénzkibocsátás és van pénz, nagyon kevesen teszik fel magukban a kérdést, hogy a pénzhiány kialakulási okai ténylegesen miből fakadhatnak.
Mintha mindenki szentül meg volna győződve arról, hogy gazdasági problémánk legfőbb oka a túlzott fogyasztás lenne.
Kétségtelen, hogy az eladósodás okai között megtalálható a pénzzel való bánásmód hiányos ismerete is, mely az intenzív reklámozással egyetemben favorizálhatja az esztelen túlköltekezést. De nagy naivság lenne ennyiből kimeríteni a témát.
Az a közhiedelem uralkodik, hogy a piaci kereslet hiánya okozhat csak pénzhiányt. Vagyis ha valaki nem azt termel, amire piaci kereslet van és fizetnek érte, arra elszegényedés vár. Ez az állítás csak abban az esetben állja ki az igazság próbáját, ha tökéletesen lenne biztosítva a pénzügyi egyensúly a gazdasági közösség számára, vagyis mindig annyi pénz van kibocsátva a gazdasági közösség részére amennyire éppen szükség van. (Itt a „szükség”-et a tényleges gazdasági fedezettel rendelkező pénzmennyiségre értjük és nem a pénz utáni vágyódás korlátok nélküli éhségét. Olyan ideológiai erők látszanak dolgozni, amelyek igyekeznek összemosni a pénzszükséglet reálgazdasági fedezettel rendelkező mennyiség fogalmát a pénzéhség fogalmával. A kettő között ugyanis lényeges a különbség.)
Ha egy gazdasági közösségben vagy gazdasági szektorban pénzelvonás történik, akkor már nem csupán a kereslet hiánya okozza a pénzhiányt. Így egész ágazatok, mint például az egészségügy eshet áldozatául a pénzelvonásnak. Hiába szükség van az egészségügyi szolgáltatásokra, ennek ellenére a kereslet mértéke alá kényszerülnek korlátozni a szolgáltatást. Ugyan az uralkodó elit igyekszik elhitetni az alattvalókkal, hogy túlméretezett volt az egészségügyi szolgáltatás, de tagadhatatlanul árulkodnak a tények, amikor a várólisták folyamatosan növekvő kígyózását érzékeljük.
A pénzügyi egyensúly szempontjából a pénzelvonás ellentéte a túlzott pénzkibocsátás. Ez esetben könnyebben lehet pénzhez jutni, tehát könnyebb is költeni.
Ha a pénzügyi egyensúly helyett egy gazdasági közösségben a többletpénzzel felpumpálást ciklikusan felváltja egy pénzelvonás, akkor ennek a váltakozásnak a dinamikája olyan romboló hatást vált ki aminek a végeredménye adósságspirálhoz vezet.
kommentek