Egy kollegám mesélt most ebéd közben a Fordulópont c. könyvből egy érdekes részt (a könyv nekem is megvan csak még nem tudtam belekezdeni).

A lényeg, hogy (ha jól emlékszem) teológia-hallgatókkal csináltak egy olyan kísérletet, hogy át kellett menniük az egyetem másik épületébe, és ott sürgősen elintézni valamit. Egy folyosón kellett átmenni, és a folyosón egy hajléktalan feküdt. És a teológusok többsége simán átlépte ezt az embert, csak néhányan álltak meg.

A végkövetkeztetés valami olyasmi volt, hogy mindenki lehet jó, de a küldetéstudat felülírja az alapvető emberi dolgokat, pl. hogy megnézze, él-e, jól van-e, stb.

Hangsúlyozom, nem olvastam még a könyvet, és ez másodkézből lett elmesélve, szóval ne cseszegessen senki hogy nem is így, nem akkor. :) A lényeg az, hogy ebben azért lehet valami szerintem.

Itt van ez a poszt. Fridi kerek perec közölte, hogy ő nem érti hogy lehet független egy médiamunkás a hatalomtól, de a kommentekben még ezt is meg akarják magyarázni. Nem tudom megérteni, hogy valaki miért érzi szükségét megmagyarázni ezt is, hacsak nem közeli barát, hozzátartozó? Ki nem szarja le, hogy jó újságíró vagy nem, ha éppen kvázi kinyilvánítja, hogy ő nem független a hatalomtól? Az, hogy jó vagy nem, az szubjektív kérdés, a függetlensége viszont objektíven, saját maga által elismerten nincs meg.

Nem tudom, talán van valami mechanizmus az emberben, hogy bizonyos dolgok (pl. politikai oldalhoz való kötődés) az egoja részévé válnak, és ha azt a dolgot támadás éri, akkor erre úgy reagál, mintha személyes támadás érte volna. Az a küldetése, hogy ezt a támadást elhárítsa, mert neki is fáj. Nem is hibáztatható ezért, inkább maga a dolog működése az érdekes.

Terrormédia hasonló tészta.