Kezdem sejteni vélni (csak, hogy érzékeltessem, mennyire fátyolszerű az érzet), hogy milyen kicsi a szerepe valójában a küldetéstudattal bíróknak, és mennyire nagy szerepe van valójában annak, aki csak elhullajt néhány magot.
Vegyünk egy tetszőleges publicistát. Adhat valaha is egy átlagember mindennapokban felmerülő kérdéseire bármilyen valódi választ? Akar egyáltalán? Hisz csak tetszőlegesen kiválasztott (jó esetben évtizedenként váltogatott, merazemberfejlődikugye ld. TGM ) ideológiai szálon maszturbálva mondja meg az egyedüli frankót, a maga védjegyes stílusában. És mi szintén ezt tesszük, amikor vitatkozunk mondanivalóján.
S mi ettől többek, jobbak leszünk? Úgyértem, emberként? Kiművelődünk politikából, ideológiából, és az emberek indítékaiból. De vajon a világ minden mostani problémájáért valójában nem az "átlagember" minősége a felelős? Mi vagyunk a tenger.
Az említett publicista felverheti a hullámokat a tengeren, de ezzel csak a felszínt kavargatja, sőt, inkább csak a hullámokat tartja mozgásban - a passzátszelet nem ő fújja, pláne nem a Golf-áramlatot. %) Nem is beszélve a bloggerről. (o:A politikus (különösen csúcspéldányai) meg olyan ember, akinek lehetősége volna valóban szolgálni a tengert, jó kertészként %) (bocs' a többszörös idióta képzavarért), mivel odaadjuk neki azokat az eszközöket, amelyek alkalmasak a mélyben zajló folyamatok hosszú távú befolyásolására.
De ehelyett általában el van foglalva a felszínen zajló viharral, és a legkevésbé gondolja, hogy neki szolgálnia kéne. Mellesleg, ezt az "átlagember" sem gondolja.
Nem vitatom el sem a publicistától, sem a politikustól valóban meglévő lehetőségeiket, sem befolyásoló képességüket. Amit vitatok, az az, hogy tevékenységüknek bármiféle értelme lenne a tenger egésze szempontjából, amíg csak a felszínen fújják a szelet, és azt is csak azért, hogy hajtsa saját hajójukat.Eddigi életemet átgondolva látnom kellett, hogy nagyon sok ember - ki magát igen sokra tartotta, és akivel hosszabb ideig tartottam a kapcsolatot - szinte semmilyen érzékelhető hatással nem volt rám (azon kívül persze, hogy tanultam belőlük, róluk). Ugyanakkor néhány emberke viszonylag rövid ismeretségünk során olyan apró, de jelentős lökéseket adott, amik jelentősen befolyásolták azt, aki/ami most vagyok.
Azt gondoljuk, hogy nincs sors, hogy a magunk urai vagyunk, és ez így is van, és mégsem. Valójában csak értelmezés kérdése. Ha visszanézünk, láthatjuk, hogy egész több évtizedes életünk folyamán igazán nagy változások csak ritkán vannak, egyébként az általunk bejárt út viszonylag egyenes, sokaknak sablonos - minél messzebbről nézzük ezt, annál inkább látszik. És közben micsoda "viharok" tomboltak környezetünkben! Ki emlékszik már arra?
De létezik valami minőségi különbség, valami apróság, ami felér a felszíni szelek erejével. Mind egyén, mind család, mint ország, mind világ szinten. A pillangó/tájfun elmélet egyáltalán nem butaság.
Úgy érzem, nem törekedhetünk arra, hogy totális változási pontokat hozzunk létre mások életútján. Az ehhez szükséges magokat - amiket aztán ők tetszés szerint használnak fel - nekik kell elvenniük, és elvetniük.
Azt hiszem, a vizeknek nem a felső rétegét kellene próbálni alakítani, hanem a legalsó szintet. Azon a szinten, ahol nem vitákra vesztegetjük el erőnket, hanem ahol egyből megtapasztaljuk, megéljük a változásokat. Minden szinten kell, hogy legyenek alakítók. S minden szinten más a tennivaló. Valamint, minden szint átalakítja az odakerülő embert. Ha lehet - ahogy TWÁ fogalmazta - nem pont Semjéntől és Mikolától várnék életvezetési tanácsokat, de TWÁ-tól sem annyira. Mi mind bíráik vagyunk, de ki a mi bíránk? Attól tartok, a legnagyobb munka nem a felszínen vár minket.
Azt hiszem, ideje lenne civilből polgárrá válni. Kicsit sűrűbbé válna a tenger, nehezebb lenne felkorbácsolni. S nagy kérdésekben még akkor sem értünk egyet, ha egyébként beszélünk egymással. A sok kis alsó szintű kérdésben szerintem meglenne az összhang, a kölcsönös támogatás.
kommentek