Hogy jön ez az egész ide? Ez egy nagyon fontos kérdés, amin szerintem érdemes elgondolkodni, mert ha bárki magában néz, biztos hogy talál a múltjában, jelenében olyan dolgot, rossz dolgokat, amiket másokkal tesz/tett meg, és amit ha vele tennének meg, az rosszul esne neki. Nem, nem téríteni szeretnék, nem vagyok szentfazék sem :) csak lássuk be, alapjában minden emberben benne van a jó, és benne van a rossz is.
A másik, hogy az ember ego-jának van egy védekező mechanizmusa, ami az elkövetett hibákat belsőleg "eldolgozza", elsimítja. Alapvetően az ember nem szeret hibázni, és ha hibázott, nem szereti, ha ezt az orra alá dörgölik. Ráadásul ebben is vannak fokozatok:
- Van akinek az a legegyszerűbb, ha azt gondolja (és így is éli meg), hogy ő nem hibázhat, minden jó, amit ő csinál. Itt rögtön kijelenteném, az ilyen embernek semmi keresnivalója a másokért felelős emberek között. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy azért, mert valamilyen szinten beteg emberek.
- Vannak olyanok, akik tisztában vannak azzal, hogy hibáztak, de nem akarják, hogy ezt mások is így lássák, ezért nem tűrik a kritikát, és ellentámadásba mennek, vagy máshova, más hibájára terelik a szót. Sajnos, úgy tűnik, választott képviselőink nagyrészt ebbe a csoportba tartoznak.
- És vannak olyanok, akik tisztában vannak a saját hibáikkal, vállalják, és megpróbálják jóvátenni, ha hagyják nekik. Itt nem róluk van szó. :)
Jó pár postban lehetne még erről elmélkedni, a lényeg az, hogy alapvetően mindnyájan emberek vagyunk. Sokan azt képzelik, hogy ők másként tennének dolgokat, ha döntési pozícióba kerülnek, de valójában az ego minden szinten nagyon "jól" dolgozik, és vigyáz saját épségére, és előbb csinál gazembert az emberből, mint hogy neki kelljen elismernie és feldolgoznia a hibáját. Minél jobban öregszik az ember, annál kevésbé. Ha egyáltalán felmerül, hogy van hiba, és ha egyáltalán felmerül, hogy talán tenni kéne valamit. Nagyon sokunknak volt már ilyen időszaka életében. Nem ismertük be a tévedésünket, inkább megbántottunk másokat. Ahhoz hogy ezen túllépjünk, ahhoz másokra is tekintettel kell lennünk. Nehéz, nagyon nehéz dolog ez.
A felelősséggel együtt ez a hatás, és az elvárások is megsokszorozódnak. Bizonyára vannak olyan emberek, akik a fenn leírt dolgok felett állnak. De sajnos, én legtöbbször csak olyanokat láttam, akik magukról tartják ezt, és máris a fenti első csoportba sorolhatók. Az igazi az, amikor mások tartják róla ezt, és ő meg szabadkozik, hogy dehogy-dehogy, és komolyan is gondolja, és mindent lehetőséget megragad arra, hogy a saját értékrendjének nem megfelelő dolgokat is javítsa, saját magában.
Ha valaki már komolyan szembenézett magával, láthatja, hogy milyen komoly, nehéz feladatról van szó. Ahogy az ember másokért felelőssé válik, minden egyes lelki defektusa, feloldatlan konfliktusa átsugárzik másokra, és az egész általa befolyásolható rendszerre.
Hogy mire akartam ezzel kilyukadni? Szerintem sem arra nem lehet építeni, hogy egy szent kerüljön a megfelelő helyre, sem azt nem szabad hagyni, hogy az emberek ilyen-olyan gyengeségei a rendszert magát veszélyeztessék.
kommentek