Az áldemokratikus rendszer egy fontos pillére
A kerekasztal tárgyalásokon az összes jelenlegi parlamenti párt részt vett, és még egyes, már megszűnt, mások is. A legfontosabb nyilvánosságra került eredmény a választási rendszer volt. Ez a rendszer, legalábbis a magukat demokráciának tekintő országok körében egészen egyedülálló. Legföltűnőbb eleme az úgynevezett „jelölés” folyamata. Ezt szükségességként fogadtatták el a demokratikus működés részletkérdéseiben tájékozatlan lakossággal.
Annyi persze igaz, hogy jelöltek nélkül lehetetlen választást tartani, hiszen világos, hogy ha nem lennének, nem is volna kire szavazni. Demokráciákban azonban a jelöltállítás nem a választók bevonásával, hanem csak maguk az indulni szándékozó egyének vagy pártok részéről történik, és formalitásoktól eltekintve semmi másból nem áll, mint abból, hogy akik kívánják, bejelentik indulási szándékukat. Ettől válnak értelemszerűen jelöltekké. Vagy egy párt jelöli ki őket, hogy induljanak a nevében. Ez esetben az, hogy ki lesz jelölt és hogyan, kizárólag a kérdéses párt belügye. Van tehát egyik oldalról a szándék bejelentése a képviselői állás megszerzésére, akár egy személy, akár egy párt részéről ez, és csak ez a „jelölés”– , a másik oldalról, a választók oldaláról, azután annak eldöntése, hogy ezt ki kapja meg. Ez a szavazás. Azt mondani, ahogy a kerekasztalnál kitalálták, hogy a választók döntésétől, az ő akármilyen módon leadott, akármilyen néven elnevezett szavazatuktól kell, hogy függjön, hogy ki indulhat, ki lehet jelölt, értelmetlen belső ellentmondás. Ez kiderül már abból is, hogy természetszerűleg ahhoz, hogy a választók eldönthessék, kit „jelölnek”, a kérdéses személyeknek már azt megelőzően jelöltekké kellett válniuk a máshol szokásos módon. Eszerint a magyar választásokon kétszeres jelölés történne, először az indulni szándékozók által, majd a szavazók döntése alapján. Ez pedig abszurdum. A választók soha, sehol sem „jelölnek”, hanem ha ebben a minőségükben tesznek bármit is, akkor amit tesznek az az, hogy választanak. Ami nem a szavakkal való játékot, hanem a tényeket illeti, így van ez persze Magyarországon is, függetlenül attól, hogy, ahogyan ez történik, a választások első fordulóját valami másnak álcázzák, „jelölés”-nek nevezik.
Hogy miért teszik ezt? Nagyon egyszerű oka van. Ez az első forduló, ahogyan láttuk, bármiképpen is hívják, valójában szavazás. Mégpedig nyílt, azaz nem demokratikus szavazás. Ez az, amit a törvény megalkotói el kívántak kendőzni.
A demokratikus választások szerte a világban sokfélék lehetnek, és sokfélék is. Céljuk és ezzel értelmük az, hogy a képviselet eszközének bevonásával hídként közvetítsenek egy elv és egy gyakorlat között. Az elv, a demokrácia alapelve, vagyis az, hogy mindenkinek saját joga eldönteni, hogy a maga számára mit kíván, és mit nem. A gyakorlat, a demokratikus intézményeknek erre az alapelvre épülő működése. Összekapcsolásukat többféleképpen lehet megoldani. Így egy demokratikus választás lehet területi alapú, listás, a kettő valamilyen kombinációja és más. Egyvalami azonban, egészen biztosan soha nem lehet. Olyan, hogy a szavazatok leadása nyíltan történjen, és így az államnak vagy másnak módjában álljon tudomást szerezni arról, ki kire adta a szavazatát, és ezáltal képessé váljon a szavazó utólagos felelősségre vonására amiatt, hogy hogyan szavazott. Ez egyértelmű. Ahol nyílt szavazás van – ha csak részlegesen is – ott nincs demokrácia.
A magyar választások „jelölés”-nek hívott első fordulója a választó személyi igazolvány számával ellátott, kopogtatócédulaként ismert, általa aláírásával érvényesített szavazólapok használatából, illetve begyűjtéséből áll. Senki sem köteles ugyan ezen a fordulón részt venni, mint ahogy a többin sem, de aki kíván, csak így tud. Ez nemcsak elvileg és axiomatikusan egyeztethetetlen össze a demokráciával, de rendkívül alkalmas arra is, hogy a választás kimenetelét fölmérhetetlenül eltorzítsa. Nem véletlenül építették bele a választási rendszerbe - nehéz is lenne effélét véletlenül kitalálni! –, hanem manipulálhatósága folytán annak garanciájaként, hogy biztosítsák a kommunisták részéről korábbi csendestársaik számára a hatalom zökkenőmentes átjátszását, annak látszólagosan szerezve demokratikus jóváhagyást. De nem is lényeges szempont az, hogy mennyiben lehetett volna más a választások eredménye az ilyen értelmű „jelölés” nélkül. Ami fontos, hogy Magyarországon olyan választási rendszert dolgoztak ki, hogy a törvény betartása a garancia arra, hogy a választás semiképpen se lehessen demokratikus. Nem igaz, ahogyan beállítják, hogy kétfordulós rendszer van nálunk. A valóságban a rendszer háromfordulós, melyek közül az első csak nevében nem része a választás folyamatának, holott a valóságban kétségtelenül az, méghozzá nyílt szavazás. Akárhogyan elnevezett beépítését a választási folyamatba lehetetlen bármivel is igazolni. A kerekasztalon részt vevőknek vétójoguk volt. Azokat, akik ezt a választási rendszert kidolgozták, illetve elfogadták, meg nem vétózták, semmilyen körülmények között sem lehet, bármilyen szépen beszélnek azóta, demokratáknak tekinteni. Egyiküket sem.
A jelölésnek elnevezett nyílt szavazás intézményesítése kulcskérdés. Amíg ez a rendszer évényben marad, addig Magyarországon nem lehet, független attól, hogy hányan és hányszor állítják az ellenkezőjét, demokratikus berendezkedésről beszélni.
A cikkben ezután következik az egyetlen ellenállni próbáló párt története és sorsa...
kommentek