Egy ismerősöm küldte ezt a linket.

A sztori maga kicsit hasonlít a "Farkasok völgye, Irak" c. film történetéhez - gyakorlatilag csak annyi, hogy a világunkra - számunkra, akik benne élünk, első pillantásra láthatatlanul - rátelepedő "két láb rossz, négy láb jó" ideológiájával szembesít minket.

Idézet az SG cikkéből:

"Az eredeti játék, a Quest for Saddam nem kapott nagy médiafigyelmet, mivel a benne lévő üzenet - miszerint minden arab és muszlim terrorista - volt a norma. Ezután a játékot módosították Night of Bush Capturingra, melyet a Külügyminisztérium terrorista propagandaként bélyegzett meg. Véleményem szerint ez furcsa, tekintve, hogy csupán az irakiakat cserélték ki amerikai katonákra, és Szaddamot Bushra. Mi tette propagandává, ami eddig nem volt benne?"

Nem is maga a játék/film 180 fokban megfordított története az érdekes, mert ez a szituáció szerintem bármelyik nem túl elfogult ember fejében megfordulhat, legfeljebb a legtöbben elhessegetik - hanem a rájuk adott reakciók.

Mindnyájan tudjuk, hogy a náciknak jól bejött a felülről irányított gyűlölet, de ez nem az ő találmányuk volt, csak a "nyugati világ" népei az ő példájukból szembesülhettek igazán ezzel  jelenséggel. De tanulni csak a poltikusok tanultak belőle - remekül alkalmazzák most is - és eszükben sincs lemondani róla.

A professzor előadását 1 óra után félbeszakították, a 21. század "legfejlettebb demokráciájában" (annyi jutott nekik, hogy még exportálják is, tűzzel vassal :) ).

De nem azért linkeltem be, hogy az USA-t ekézzem vele. A kérdés az, hogy mi, a sokkal okosabb magyarok (o: , itt a saját szűkebb környezetünkben, ha kicserélnénk a színeket életünk társasjátékában, akkor is ugyanazt mondanánk, ugyanabban a helyzetben? Vagy felháborodunk, és kikérjük magunkat? És akkor mik vagyunk mi valójában?

A világ a kínaiak szerint ellentétek egymásnak feszülése, nem is lehet ez másként. Jin és Jang. Fennmaradásához szükség van a feketére, és szükség van a fehérre is. De egyre inkább azt gondolom, hogy a fehér és a fekete, a fény és árnyék csak abban különbözik, hogy egymással ellentétesen hatnak, létük egyetlen értelme, hogy egymásnak feszüljenek. Lehet, hogy tényleg azért, mert ez tartja mozgásban a világot, és a nyugalom egyenlő a semmivel. Csak akkor ne gondoljuk magunkat függetlennek, csupán bábok vagyunk, semmi több, valódi szerepünkhöz képest nevetséges méretű egoval és öntudattal.

Ha valóban olyan függetlenek lennénk, ha valóban saját magunk irányítanánk életünket és sorsunkat, akkor ez a mechanizmus többé nem működne.