A körülmények hatalma
2008.01.04. 11:15 | egyiketsem | Szólj hozzá!
Nagyjából két hónappal ezelőtt olvastam egy cikket az Index.hu-n Giuliani-val kapcsolatosan, ami most, egy könyv olvasása közben eszembe jutott.
Rudy Giulianit, New York volt polgármesterét, a jelenlegi amerikai elnökválasztás egyik esélyes republikánus résztvevőjét szinte kötelező nácinak tartani egyes baloldali körökben. Kb. olyan, mint egy amerikai Tarlós, aki azonban, bár tényleg a kemény kéz politikáját szereti, de ugyanakkor kellően laza is például a melegkérdést illetően. (Persze a cimkézőket nem kell félteni, nem jönnek ők olyan könnyen zavarba. (o: )
Giuliani a választások során sokszor érvel azokkal a statisztikai adatokkal, amelyek bizonyítják, hogy regnálása alatt New Yorkban jelentős mértékben csökkent a bűnözés. Ezeket ellenlábasai természetesen vitatják, illetve megmagyarázzák egyéb kiváltó okokkal. Érdemes egy kicsit közelebbről megismerni magát a folyamatot, ami valójában még Giuliani regnálása előtt indult el, és fontos szerepe volt benne egy David Gunn és egy William Bratton nevű embernek. Utóbbi lett Giuliani regnálása alatt New York rendőrfőkapitánya, s neki köszönhető az a fajta hozzáállás a bűnözéshez, ami miatt a liberálisok szinte egy emberként meggyűlölték Giulianit.
Adózz, fizess!
2008.01.02. 10:47 | egyiketsem | 4 komment
Címkék: adózás idiotizmus
Különösen bájos a balesetekre hivatkozni, főleg azután, hogy valamikor év közben szó volt róla, hogy munkaügyi felügyelők helikopterről figyelik a szüretelőket, és megbüntetik a szőlő tulajdonosát, ha nem igazolja, hogy barátai, szomszédai bejelentett munkásként segítenek neki.
Azért érdekelne annak a törvénynek a szövege, amely leírja, hogy tilos baráti segítséget nyújtani építkezésnél, szüretnél, egyéb, hagyományosan kalákában végzett tevékenységeknél. Gyanítom, hogy itt is inkább a bizonyítási teher megfordításáról van szó.
Országunk bürökratái láthatóan még mindig nem tudnak megszabadulni a régi beidegződésektől, még mindig természetes és elfogadott az a mentalitás a hatóságok részéről, hogy inkább pusztuljon 99 ártatlan, minthogy egy bűnös is megmeneküljön. Nagyon kényelmes számukra az is, hogy minden vád alaptalanságát Neked kell igazolnod. Ha tudod.
Néhány kérdésem lenne. Ez az egész rólunk, állampolgárokról szól, értünk van, vagy mi vagyunk a rendszerért? A másik, hogy most, hogy a gazdasági helyzetet súlyosan befolyásoló, a GDP-t brutálisan csökkentő baráti segítséget a súlyának megfelelő mértékben megtorolják, érdeklődnék, hogy mikor várható a karácsonyra kapott plazmatévé, laptop, és egyéb nagy értékű ajándékok megadóztatása, a "Dögölj meg burzsuj!" akció keretében? Esetleg a költözésben segítő barátokat is megbüntetik? A költöztetés is nagyon veszélyes, kitörhetik a nyakukat a lépcsőn.
A másik, a bizonyítási teher megfordítását nem lehetne alkalmazni pl. a közlekedési kihágások esetén is, akkor is, ha több tanúm van? A hatóság megsértésénél? Javaslom a "beszótá', bazmeg, kisköcsög?" fedőnevet ehhez a tervhez. A bírságok párhuzamos megemelésével egyrészt növelni lehetne az államháztartás bevételét, másrészt magával a gyakorlattal tehermentesíteni lehetne a bíróságokat is.
Az adóváltozásokat átnézve, a magam részéről elkezdtem az előkészületeket az összes gazdasági tevékenységemnek az országhatáron kívül helyezésére. Be a real citizen of the European Union!
Nem az adó mértéke, hanem a gumiszabályok, a kiszámíthatatlanság, és a végtelen mértékű dilettantizmus és cinizmus miatt. Nade mit várunk attól a pénzügyminisztertől, akinek cége a vezetése alatt adót csalt, és attól a körtől, amely őt ennek tudatában is a helyére tette?
Petárdakommandó
2008.01.01. 23:31 | egyiketsem | 1 komment
Címkék: kommandó petárda
(Kérdezhetném azt is persze, hogy miért nincsenek járőrök vagy posztos rendőrök éjjel pl. a Blahán és hasonló jó hírű helyeken, de a rendőri vezetés inkompetenciájáról már vannak tapasztalataink.)
Tudom, demagóg kérdés, de ellenben miért féltik ezeket a petárdaárusokat, petárdázókat azoktól a csoportoktól, akik úgy döntöttek, hogy nem tűrik ezt tovább? Erre van kapacitás?
Kibulizott ország 2.
2008.01.01. 17:41 | egyiketsem | 20 komment
Címkék: ország kibulizott
Az áldemokratikus rendszer egy fontos pillére
A kerekasztal tárgyalásokon az összes jelenlegi parlamenti párt részt vett, és még egyes, már megszűnt, mások is. A legfontosabb nyilvánosságra került eredmény a választási rendszer volt. Ez a rendszer, legalábbis a magukat demokráciának tekintő országok körében egészen egyedülálló. Legföltűnőbb eleme az úgynevezett „jelölés” folyamata. Ezt szükségességként fogadtatták el a demokratikus működés részletkérdéseiben tájékozatlan lakossággal.
Kibulizott ország
2008.01.01. 15:28 | egyiketsem | 5 komment
Címkék: ország kibulizott
Feltettem az olvasnivalók blokkba, illetve itt is egy link, alábbiakban egy idézet belőle.
A régi elit új útra lép
A politikai hatalom megtartása szóba sem jöhetett. Egyetlen kiút kínálkozott a Párt vezetése számára. Átjátszani a hatalmat, minél zökkenőmentesebben, olyanoknak, akik legalább bántatlanságukat, és ha lehet, minél több kiváltságuk megtartását is hajlandóak biztosítani. Kézenfekfő volt az addigi csendestársakhoz fordulni. Egyidejűleg föltűnően nyitottak Nyugat felé is. Az egész világ ünnepelte a hirtelen meglepően liberálissá vált, „bátor” és „önálló”, még kelet-német állampolgárok tömeges nyugatra távozását is elősegítő magyar kommunistákat, pedig csak annyi történt, hogy a bőrüket mentették. Egyben a Nyugaton a jövőre nézve máris jó pontokat akartak szerezni.
Fogadalmak és sors
2007.12.31. 15:49 | egyiketsem | Szólj hozzá!
Címkék: agymenés

Nagy fogadalmak nem csak az Újévhez köthetőek, pl. drága nővérkém annak idején minden jövő hétfőn elkezdett fogyókúrázni. >:) Sokszor látszik, hogy az emberek tisztában vannak azzal, hogy változtatniuk kellene életükön, sőt, sokan azt is látják, hogy hogyan lehetne - de nagyon kevesen képesek ezt valóban hatékony módon megtenni. Hatékonyságon elsősorban azt értem, hogy a valóban jövőbe mutató tennivalókat válasszuk ki, és utána a dolog súlyának megfelelően kezeljük őket.
Ezek a dolgok az ezeket éppen megélő ember számára nem is tudatosodnak igazán, s elsikkadásuk után már csak némi lelkiismeret-furdalás marad meg bennünk, meg persze a magyarázatok is - azok aztán mindig vannak. És mindig újra jön a hétfő, a hónap eleje, az Újév... és közben mások meg "elhúznak" mellettünk, s mi jó esetben csodálattal (magunkat meg lebecsülve), rossz esetben irígykedve nézzük őket.
Posztajánló
2007.12.30. 12:09 | egyiketsem | Szólj hozzá!
Címkék: demokrácia részvételi döntéshozás döntéselőkészítés
A Részvételi Demokrácia cikke
Tudom, hogy mindig ezt szajkózom, de ez a fajta hozzáállás az élet számos területén megvan, nem csak a politikában.
Itt van még ez a gyöngyszem:
Új betegszállítási rendszer, amiről még az orvosok sem tudnak semmit. Nem azzal van a baj, hogy új, meg reform... de így?!
Karácsonyi faszságok
2007.12.27. 23:24 | egyiketsem | Szólj hozzá!
Címkék: xmass
Úgyhogy csak röviden, ami összegyűlt, kellően megalapozott hangulatban:
1. A karácsony Jézus Krisztus születéséről, a családról, és a szeretetről szól. Tök mindegy, hogy mese-e vagy sem, a tanulság, a gondolat, a morális üzenet a lényeg. És semmiképpen az ún. X-Massról szól.
2. Hívőket cikizni, cukkolni, provokálni a szabad vélemény-nyilvánítás jogára hivatkozva vallási ünnepkor - legyen Karácsony vagy Hanuka - arra hivatkozva, hogy nem kell idejönni és elolvasni, parasztság, főleg ha tudod, hogy sokan mennek oda olvasni, és Te, ha ezt teszed, egy szimpla kis fasz vagy, aki él a jogával, de sosem hallott a morálról. Ha nem tetszik ez a vélemény, akkor meg nem kell idejönnöd a blogra, és elolvasni ezt. :)
3. A Hanukát és a zsidókat ezzel kapcsolatban előhozni lehet, de felesleges, viszont erre azt mondani, hogy antiszemitizmus, az nettó faszság. Hacsak nem antichristianizmus Tóta W. és a többi kritikus (?) posztja.
(lószart)

kommentek